Helyi rangadóra készülnek Szegeden
HírKITE Szeged, Tisza Volán SC 2011. máj. 12. 12:51
A hétvége talán legnagyobb érdeklődéssel várt NB III-as rangadója a Tisza Volán - KITE Szeged mérkőzés lesz az Alföld csoportban. A szegedi házi derbin áttételesen a presztízs mellett a városi labdarúgás jövője is a tét. Ugyanis Szegeden szükség lenne egy magasabb osztályú csapatra, illetve a magyar futballnak szüksége lenne egy magasabb osztályú szegedi együttesre.

Az ország negyedik legnagyobb városában hosszú évek óta, sőt már egy évtizede nincs első vagy másodvonalbeli labdarúgó klub. A KITE Szeged éppen azért alakult, hogy megpezsdítse a szegedi futballéletet. Ez sikerült is Major László vezetőedző együttesének. Az újonc kitűnően szerepel, az ötödik helyen áll a 25. fordulót követően.
A Tisza Volánnak sem kell szégyenkeznie, mert a tizedik helyen is pozitív a mérlege és vesztett pontok tekintetében csak hárommal van a KITE mögött, azaz a szombati meccsen egy győzelemmel tulajdonképpen beéri riválisát, mivel az utolsó fordulóban a visszalépett Jász Sport FC elleni meccs 3 pontját még nem írták jóvá a javára.
- A játékosok számára presztízsmeccs lesz, de a két klub között baráti a kapcsolat, így sportszerű mérkőzést várok – mondta Major László, a KITE vezetőedzője.
A szakember megerősítette, hogy a céljuk a dobogó elérése, de a legnagyobb siker az lenne, ha sikerülne az, amiért alakultak: felpezsdíteni a szegedi futballéletet. Major szerint sajnálatos, hogy az elmúlt években, évtizedben több tehetséges szegedi focistának el kellett mennie a városból, ha magasabb szinten akart futballozni. A távlati cél mindenképpen az, hogy a 170 ezer lakosú szegeden ismét legyen NB I-es együttes. Persze Major azzal is tisztában van, hogy ez egyelőre nem reális.
A KITE Szeged csapatkapitánya, Laczkó János kemény meccset és győzelmet vár.
- A csapatnak nagyon jót tett a múlt heti 8-0-s siker a Szolnok ellen, eddig sem remegő lábakkal játszottunk, de most erőtől s önbizalomtól duzzadva, alig várjuk, hogy a Volánt is magunk alá gyűrjük - mondta Laczkó a szegedma.hu-nak nyilatkozva. - Az ellenfelek látják már, hogy komoly céljaink vannak, oda szeretnénk érni a legjobb három közé. Motivált a gárda, ez az edzéseken is látszik, ahol kiváló a hangulat. Én egy kemény, fordulatos meccsen, egy kemény ellenfél ellen várok győzelmet.
Mórocz Zsolt, a Tisza Volán csapatkapitánya ugyancsak bízik a győzelemben és a saját csapatát tartja esélyesebbnek: - Mivel két szegedi csapat találkozik, ez a mérkőzés mindenképpen rangadó lesz a javából. Esélyesebbnek tartom a Volánt több okból is. Egyrészt mi jobb csapat vagyunk, felkészültebbek, összeszokottabbak és mentálisan is erősebbek, és az állóképességünk is rendben van. Ráadásul a motivációval sem lesz gond, vissza szeretnénk vágni az őszi szezonban elszenvedett 5-1-es vereség miatt.
