14 évesen lőtt utoljára mesterötöst az Eger gólzsákja
HírEgri FC, Mátra 2011. máj. 5. 12:33
Az NB III 25.fordulójának legkiemelkedőbb egyéni teljesítményét az Egri FC támadója, Bardi Gábor nyújtotta, aki egymaga öt találattal vette ki a részét csapata Dunakeszi elleni 7-1-es sikeréből. a támadó a heol.hu-nak elmondta, legutóbb 14 éves korában tudott mesterötöst elérni, az pedig a sors furcsa fintora, hogy éppen jelenlegi csapata ellen.
– A Nyírsuli színeiben az Eger ellen győztünk 6–0-ra, a szombatot megelőzően, akkor sikerült öt gólt szereznem. Nagyon örültem akkor is, most pedig különösen boldog vagyok, mert a csapat toronymagasan megnyerte a bajnoki címet. Bízom benne, hogy az URFA Kft., és az önkormányzat az együttes mögé áll, biztosítva a feltételeket az NB II-es szerepléshez. Remélem, a két hét múlva sorra kerülő RKSK elleni mérkőzésen minél több szurkolóval tudjuk együtt ünnepelni az elsőséget. A mellettünk kitartó drukkereknek ezúton is köszönjük a buzdítást, jelenlétük sokat jelent mindannyiunk számára - mondta Bardi a heol.hu-nak.
