Pontosztozkodás Ibrányban
ÖsszefoglalóHajdúszoboszlói SE, Ibrány SE 2011. márc. 21. 15:46
Nem bírt egymással az Ibrány SE és a Hajdúszoboszlói SE a hétvégén. A sárdagasztás 1-1-es döntetlenre végződött.
Ibrány SE – Hajdúszoboszló SE 1–1 (0–1)
Ibrány, 200 néző. Vezette: Dudás.
Ibrány: Tóth N. – Kántor Zs., Papp Á., Kovács M., Horváth N., Reszler, Varga K., Kolozsi (Palcsák, 70.), Turóczi Cs., Babják (Hruska, 50.), Imre Gy. Edző: Kató István.
Hajdúszoboszló: Groze – Kereki, Bakonszegi, László R., Horváth Sz., Mészáros T. (Barabás, 72.), Szathmári Zs., Kálmán Z., Tóth Sz. (Sarkadi Z., 68.), Szarvas F., Czibi (Halász A., 42.). Edző: Szűcs János.
Gólszerző: Imre, illetve Bakonszegi
Piros lap. Papp Á.
Mély talajú, vizes, tócsákkal tarkított pályán szerzett vezetést a Szoboszló az első félidőben. A második játékrészben tíz emberre fogyatkozva is mindent egy lapra tett fel az Ibrány, az egyenlítést követően a győzelemhez sem kellett volna sok.
Kató István: – A második játékrészben emberhátrányban is egyenlíteni tudtak, ezért dicséretet érdemel csapat.
Szűcs János: – Győzelmet szalasztottunk el, jobban játszottunk az Ibránynál, több helyzetet is kidolgoztunk, ellenfelünk egy balszerencsés pontrúgás után egyenlített ki. Az irreális talajon mutatott teljesítménnyel elégedett vagyok, mert a nagy sár ellenére próbáltunk kombinatívan és harcosan játszani. Kívánom az ibrányiaknak, hogy minél előbb hozzák rendbe a pályájukat!
Forrás: szon.hu
