Beragadt a dunai G-14, csak a Pálhalma nyert – Offtopik

VéleményDunaújváros-Pálhalma Agrospeciál SE, ESMTK, Lindab Törökbálinti TC, Maglódi TC, Offtopik 2011. márc. 7. 15:55

A nyitányon alaposan felfordult a Duna csoport papírformája. Kizárólag a Pálhalma tudott nyerni tavaszi debütálásán.

A legnagyobb meglepetés talán a Maglód hazai veresége volt a Bicskétől. Az edzőváltáson átesett maglódi együttes a hét meccse veretlen Bicskétől kapott ki, persze hozzá kell tenni, hogy az utolsó győzelem óta eltelt három hónap is, de továbbra is tart a bicskei lendület.

A Maglód vereségével nagyot bukott, hiszen a Törökbálint és az ESMTK sem tudott nyerni a nyitányon, pedig nagyon fogadkozott mindkét csapat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a pesterzsébetiek megcsappant létszámmal érkeztek Érdre, hiszen csak négy cseréjük volt, három mezőnyjátékossal. Az Érd ki is használta a vendégek gyengeségeit és a középen vegetáló Érd legyőzte Tóth Bálint csapatát.

A törökbálinti cserepesek Soroksáron szaladtak bele egy jókora verésbe, Kiss Jánosék nem sok esélyt adtak a vendégeknek, 3-0-ra nyert a szebb napokat is látott, kiesés elől menekülő Soroksár.

Negyedik élcsapatként a Pálhalma próbálkozott szombaton, de Nagy I. Zoltánék sikerrel vették a budafoki műfüves akadályt. A DPASE rutinból rúgott három gólt és ezzel simán lehozták a mérkőzést, ezzel pedig négy pontra nőtt az előnyük az ESMTK előtt.

A listavezetők pocsék rajtja felveti a kérdést, hogy vajon mire lesznek képesek az élcsapatok tavasszal, hány fordulóra lesz szükségük, hogy tavasszal felébredjenek Csipkerózsika álmukból.

Pintarics Balázs

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: