A Balmazújváros elvinné a pontokat az RKSK otthonából

HírBalmazújvárosi FC, Mátra, RKSK 2011. feb. 24. 19:32

Elmaradt mérkőzést pótol szombaton 14 órától a Rákosmenti KSK és a Balmazújváros. A vendég hajdúságiak győzelemmel szeretnék megkoronázni a fővárosig tartó hosszú utat.

- Reméljük, most szombaton 14 órától sikerül a 15. fordulóból elmaradt mérkőzésünket bepótolni az RKSK ellen. Úgy érzem, érdekes derbi előtt állunk, mert az ősszel nem voltak túl korrektek a rákosmentiek – két alkalommal is feleslegesen tettük meg a hosszú utat a fővárosba, hiszen az ellenfél szemmel láthatóan egyszer sem igyekezett, hogy játékra alkalmassá tegye a pályát - idézte Szalánczi Tamás vezetőedzőt a haon.hu internetes megyei lap. – Éppen ezért van bennünk egy kis tüske, amelynek „eltávolítására” a legjobb mód a győzelem megszerzése.

A Mátra csoport második helyén álló Balmazújváros 10 pontos hátrányban van a listavezető Eger mögött, ami egy szombati győzelemmel rögtön 7 pontosra csökkenthető.

- A bajnokság eleje mindenkinek nagyon fontos, de ha lehet, nekünk talán többszörösen, hiszen a sorsolás alapján a tavaszi idény első pár körében várnak ránk a legnehezebb riválisok – tette hozzá a szakvezető, majd rátért a felkészülési tapasztalatokra.
- Már január elején elkezdtük az alapozást, heti öt edzéssel. Több felkészülési mérkőzést is játszottunk, ellenfeleink igen vegyes körből kerültek ki, az NB I-től a megye I-ig mindenféle csapattal megmérkőztünk. Amit akartunk, azt elvégeztük, várjuk a tavaszi nyitányt. Szerencsére kiváló körülmények között tudtunk készülni, műfüves pályánk minden igényt kielégít. A játékosok hozzáállása kiváló, mindenki lelkes, el akarjuk érni célunkat, egy dobogós helyezést, és ha lehet, a képzeletbeli emelvény legmagasabb fokára pályázunk. A keretünk egyben maradt, távozónk nem volt, egy labdarúgó érkezett hozzánk Sarus Balázs személyében, aki bár még nincs megfelelő formában, de később biztosan hasznos tagja lesz egyesületünknek.

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: