Megállítja-e a Pápát a Hévíz?

BeharangozóBakony 2010. szept. 10. 9:221

A Bakony-csoport ötödik játéknapjának sláger mérkőzése a Lombard Pápa B-Hévíz FC találkozó lesz, míg a Badacsonytomaj a Várpalota elleni bajnoki után újra komoly esélyt kap, hogy megszerezze első bajnoki pontjait, ezúttal a Büki TK ellen lesz lehetőségük bizonyítani.

A bajnokságot kifejezetten rosszul kezdő, de az utóbbi hetekben javuló formát mutató MTE 1904 a két-két vereséget és győzelmet számláló Celldömölkhöz látogat.
A mögöttünk álló szezonban gyengécske teljesítményt produkáló és az idei bajnokságban sem sziporkázó Büki TK azzal a Badacsonytomajjal találkozik, akik eddigi valamennyi mérkőzésüket elveszítették, legutóbb éppen az ugyancsak nem túl acélos Várpalotától kaptak ki, ráadásul hazai környezetben.
Az imént szóba hozott Várpalota a jelenleg 10. helyen tanyázó, egy-egy győzelmet és döntetlent jegyző Sárvárt fogadja, azaz jó alkalom nyílik a VBSK játékosai számára, hogy bebizonyítsák: nem csak véletlenül győztek a negyedik fordulóban és megkezdjék a felzárkózást a középmezőnyhöz.
Az újonc Balatonfüred a felemás mérleget felmutató Csornára látogat. Jóval nehezebb dolga lesz a másik újoncnak, a kőszegiek ugyanis az élvonalbeli Szombathelyi Haladás tartalékai ellen lépnek pályára.
A szombati játéknap zárásaként a sokak által egyik bajnok esélyesnek tartott soproniak a Répcelak ellen gyűjthetik be a három pontot és tapadhatnak a közvetlen élmezőnyhöz.
Vasárnap lép pályára a csoport első három helyét elfoglaló csapat. A zalaegerszegi tartalékok a 100%-os teljesítménnyel listavezető Lipót SE ellen lépnek pályára, míg az ugyancsak makulátlan mérleggel büszkélkedő Pápa II. a másodosztálytól nyáron búcsúzó Hévíz FC ellen meccsel majd.

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Még ez is érdekelhet:

1 hozzászólás

Joe74 - 2010. szeptember 10. péntek - 22:26

Hajrá Hévíz!!!

Jussatok fel újra az NB II-be!!!

Csak a Diósgyőr!!!

Bocsánat, de a bejegyzéshez egyelőre nem lehet hozzászólni.