Majdnem sikerült
ÉrtékelésPénzügyőr SE 2010. szept. 9. 11:525
„A Havrán Józsira nagyon kell figyelni, gólérzékeny” – hangzott a pénteki szurkolói intelem. Igaz az egykori NB I/B-s balassagyarmati kedvenc mellett a Biatorbágyban felsorakozott még a védősorban a Juhár-Mónos páros, középpályán Vincze Ottó és a támadósorban Horváth Ferenc is.
Ettől függetlenül lassan lendült bele a játékba az ex NB I-esekből álló vendégcsapat. A Pénzügyőr lámpaláz és görcsök nélkül, bátor és gyors játékkal próbálkozott, a Patkó-Perevegyencev ékpár mellett elsősorban Ádernek volt szerepe a támadásokban. Utóbbi a félidő vége felé villámgyorsan tört be a vendégek tizenhatosára és gátlások nélkül szerezte meg a vezetést. A góltól függetlenül az első játékrész kiegyenlített volt, lévén a Biatorbágy több próbálkozása a Szikes Péter vezérelte védelemben vagy Bollók Gábor kapusban akadt el. A szünet előtt Patkó György egy előrevágott labdával begyalogolhatott volna a kapuba, de ennél biztosabb megoldást választva az érkező Tyom elé gurított, aki az ötösről úgy találta el a bal kapufát, hogy arról kifelé pattant a labda.
A második játékrész első percében elég volt egy védői ütemvesztés és Havrán igazolhatta gólképességét. Igaz a nem túl erős fejes hárítható lett volna, de Bollók kapus is elkésett. A gólt követően nagy sebességre kapcsolt a Biatorbágy, több veszélyes akciójukkal jelezték, hogy győzni akarnak. A Pénzügyőr kitámadott, amit majdnem gólra is válthatott volna, de a csereként beállt Kozarek András ahelyett, hogy az utolsó tíz percben eldöntötte volna a mérkőzést egy ajtó-ablak helyzetben hibázott. Ha a nagyon közhelyesen akarjuk összefoglalni a látottakat, akkor “összességében változatos, sportszerű mérkőzésen igazságos pontosztozkodás született”.
Bár a győzelem ma is elmaradt, de formálódik, erősödik a pasaréti gárda. A legközelebbi fazonigazításra a győzelem reményében Bicskén kerülhet sor.
dr. Bilkei-Gorzó Dávid

5 hozzászólás
Jó lesz a Pénzügyőr!
Szimpatikus a beszámoló, de remélem, hogy nem a Bicskei TC ellen szerzi meg a Pénzügyőr gárdája az első győzelmét!
CSAK A BICSKE!!!
A bicskei közönség az volt szimpatikus, kivéve azt a totálkáros szurkolót, aki azon háborgott nagy hangon és igen alpári módon, hogy a Pénzügy szurkolók, hogy merészeltek abba a “szektorba” ülni ahol ő napszemüvegben- árnyékban és a teljes agyhalál állapotában
ült!
Nos drága Taplókám!
a válaszom: úgy, hogy 500 kilóért oda ülök és ott szurkolok
ahol akarok ! Világos?
De jössz te tavasszal hozzánk, és ha ott is ekkora lesz a pofád akkor elásunk a betonba, de csak derékig, hogyha elmegyünk előtted akkor tisztelegni tudjál!
Kedves Topi53!
Elnézést szeretnék kérni a bicskei drukker nevében!!!
Sajnos nem úgy alakulnak a dolgok Bicskén, ahogy terveztük, ahogy elvártuk, és ez sokaknak fáj. Ezért még egyszer elnézést kérünk, hogy ilyen atrocitásban volt részed!!!
Szép szezont a Pénzügyőrnek!
Üdv: Füge Bicskéről
Köszönöm !
Tudtam, hogy létezik még normális közönség! Nálunk oda ülsz ahová akarsz, senki nem fogja leugatni a fejedet, az biztos! Tavasszal majd találkozunk !
Én is hasonló jókat kívánok a Bicskei TC. csapatának és szurkolóinak!
Bocsánat, de a bejegyzéshez egyelőre nem lehet hozzászólni.