A nagycsapatok ellen jobban megy a Berettyóújfalunak

ÖsszefoglalóBerettyóújfalui SE, SE Kemecse 2010. szept. 7. 16:04

A Sportegyesület Kemecse együttese látogatott Berettyóújfalura hétvégén, ahol egyik csapat sem bírt a másikkal. A végig meglehetősen színvonaltalan találkozón mezőnyfölényben játszott ugyan a vendégcsapat, de próbálkozásaik nem jártak sikerrel. A hazai csapat kontrákkal próbálkozott, mindhiába.

Berettyóújfalu-Kemecse 0-0 (0-0)

450 néző, Vezette: Fehér Gyula

Berettyóújfalu: Jenei – Nagy Róbert (Vigh 65.), Nagy Zoltán, Csordás, Turzó – Sándor, Ékes, Magyar, Papp (Garabuczi 59.) – Jancsó (Tamás 46.), Horváth Vezetőedző: Balogh Barna

Kemecse: Szabó – ifj. Koskovits Gy, Homann, Markos, Hokk Á (Ruska 46.) – Karkusz, Matejkó R (Puskás 70.)., Lakatos, Balogh Gy. – Lengyel Á., Ádámszki. Edző: Koskovits György.

Ahogy az első hazai mérkőzésen, úgy ezúttal is szép számmal látogattak ki a BUSE pályára a „Berettyó” szimpatizánsok. A mérkőzés első pár percében már kiderült, hogy a Kemecse nem szeretne semmit a véletlenre bízni; rögtön támadólag léptek föl. Főleg a rövidpasszos, sokmozgásos játékot erőltették, de a BUSE védői jól zártak, többször léptek ki jó ütemben, így nem egy alkalommal futottak lesre a kemecsei csatárok. A Berettyóújfalu kontrajátékra rendezkedett be. Szélsőik az oldalvonal mellett gyakran ’befűzték’ a vendégvédőket, de a beadásokba mindig hiba csúszott.
Igazi, említésre méltó gólhelyzetet alig lehetett feljegyezni; az embernek olyan érzése volt, mintha délutáni matinén éreznék magukat a játékosok.
A második félidőben sem változott a játék képe. Vendég támadások, hazai kontraakciók. Élményszámba menő helyzetek azonban nem adódtak, csupán helyzetecskék.
.A 65. percben a hazai térfélen Markos lövését Nagy Róbert blokkolta. Az újfalui védő olyan szerencsétlenül ért a játékszerbe, hogy nem tudta folytatni a játékot. Lába óriásira duzzadt; mentőnek kellett elvinni a még csak 26 éves, de már sok csatát megélt játékost.
Helyére egy ígéretes, fiatal tehetség, Vigh Attila állt be, akinek minden megmozdulásán látszott, hogy nem fél a nagynevű kemecsei csatároktól.
68. percben a hazai kaputól 23 méterre Csordás szabálytalankodott, amiért sárga lapot kapott. A szabadrúgást azonban fölé vágták a vendégek.
A mérkőzés színvonala hagyott kívánnivalót maga után, a nézők szórakozását nem szolgálta a derbi.

Négy forduló után a Kemecse 9. helyen áll, míg a „Berettyó” csak 12.
A következő fordulóban Kótajra látogat a Berettyóújfalu, ahol már egy ponttal is elégedettek lennének.
A Sportegyesület Kemecse gárdája pedig az Ibrányt fogadja.

Kiss László

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Még ez is érdekelhet:
Hozzászólások: