Értékes hévízi győzelem
ÖsszefoglalóBakony, Csornai SE 2010. szept. 6. 12:370
Jó iramú, ám helyzetekben nem bővelkedő mérkőzést láthattak a hévízi találkozóra szombaton kilátogató nézők. Mind két csapat rendkívül fegyelmezett játékot mutatott be, ennek eredménye ként az első játékrész gól nélkül ért véget.
A második félidőben, aztán nem kellett sokat várni a mérkőzés első találatára, a fordulás után 6 perccel Pandúr Tamás révén megszerezte a vezetést a hazai csapat. A hátrányba került vendégek nagy erőket mozgósítottak, az egyenlítés érdekében, de a hajrában ismét a hazai csapat volt eredményes. A 82. percben Horváth Gyula beállította a 2:0-s végeredményt. A hévíziek ezzel 4 forduló után továbbra is veretlenek és úgy tűnik sikerül az élbolyban ragadniuk.
Hévíz: Szabó A. – Takács – Sipos – Bódai (Tóth) – Rácz – Horváth E. – Babati – Herbály – Kovács (Miszori)– Horváth Gy. – Pandúr (Horváth M.)
Csorna: Lőre- Simita – Fenyő (Csonka) – Nagy – Szigeti – Baán (Véghelyi) – Horváth – Nyerges – Molnár (Kiss)– Tóth – Kránitz
G.: Pandúr 51., Horváth Gy. 82.
Damina László: – Egy jól felkészített Csornát sikerült legyőznünk értékes három pontot szerezve.
Varga Péter: – Jobban játszottunk az ellenfélnél, két elkerülhető gólt kaptunk, így mivel számtalan helyzetünkből gólt szerezni nem tudtunk, megérdemelt a hazai siker.
Pálfalvi Gábor

Nincs hozzászólás
Bocsánat, de a bejegyzéshez egyelőre nem lehet hozzászólni.