Belelendült a Bonyhád

ÖsszefoglalóDráva 2010. szept. 6. 8:443

Az első két forduló után még nulla ponttal szerénykedő Bonyhádi VLC úgy látszik felvette a harmadosztály ritmusát, ugyanis az utolsó két játéknapon javuló formát mutatva már eredményesen is játszott. Ennek köszönhetően a megszerzett hat pontjukkal felzárkóztak a középmezőnyhöz.

A Nagykanizsa ellen mutatott bíztató játék, valamint az újabb játékos érkezése után egyértelmű volt, hogy a hozzánk hasonlóan újonc Bóly otthonába pontokért utazik csapatunk. A találkozót álmosan kezdte csapatunk, a vendéglátók irányították a találkozót, azonban komolyabb helyzetig nem jutottak a bólyiak. A 28. percig így is telt a mérkőzés, akkor azonban a védők közül kilépő Czinkon Szabolcsot buktatta Kelemen Csaba a büntetőterületen belül. A megítélt 11-est új játékosunk, Breno Xavier a jobb alsóba lőtte. A gól után magasabb fokozatra kapcsoltak a hazaiak, beszorították csapatunkat a kapu elé, azonban védelmünk jól állta a sarat. A második félidőt remekül kezdtük, a 46. percben Máté Róbert csente el a játékszert a hazai védőktől, majd egészen a hazai kapuig robotolt, és vágta a labdát Kész Nándor kapujába. Hat percre rá úgy tűnt, hogy eldöntöttük a mérkőzést, egy bal oldali szöglet után Márk Attila bólintott a hazai kapuba. Azonban Hegyi játékvezető érthetetlen okból kiállította Márton Eriket, a létszámfölénytől pedig vérszemet kaptak a hazaiak. A hazai támadásoknak a 76. percben lett eredménye, ekkor egy véleményes 11-es után szépítettek a sárga-feketék. A gól utána tovább nyomtak a baranyaiak, azonban csapatunk több veszélyes kontrát is vezetett, volt amelyiket tévesen lesen állított meg a játékvezető, volt amelyik befejezésébe csúszott hiba. A hazaiak a 89. percben még szorosabbá tették a találkozót, egy Kovács László bravúr után Kiss Endre pofozta a hálóba a labdát. A ráadásban akár az egyik pontot is begyűjthették volna Sághyék, azonban a sors igazságot szolgáltatott, és a megérdemelt három ponttal a tarsolyban indulhatott haza csapatunk. Csak az a kiállítás ne lett volna…

Bólyi SE – Bonyhád VLC 2:3 (0:1)
Bóly, 150 néző, Jv.: Hegyi A.

Bóly: Kész – Blandl, Kelemen Cs., Bozó B. (Bozó L.), Sághy – Schnell B., Luczek D., Ambrus L., Péter D. (Luczek B.), Szabó Zs. (Schmidt Zs.) – Kiss E.
Edző: Bagoly Árpád

Bonyhád: Kovács L. – Takács, Márton E., Márk A., Krausz (Márk K.) – Dobra, Czinkon, Kovács P. (Pfaff), Breno, Sebestyén N. (Fehér V.) – Máté R.
Edző: Kniesz Mátyás

Gól: Kiss E., Luczek B., illetve Breno (11-esből), Máté R., Márk A

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Még ez is érdekelhet:

3 hozzászólás

Elcapitano777 - 2010. szeptember 6. hétfő - 19:39

Véleményes bólyi tizi? Ez vicc!
Viszont óriási bírói tévedés volt a megadott bonyhádi tizenegyes!
Szerencsés győzelem volt a javából!
Komolytalan, a nem éppen objektív a bonyhádi honlap cikkének átvétele…

kalapács - 2010. szeptember 6. hétfő - 23:32

komoly:D

Pit - 2010. szeptember 7. kedd - 07:10

1., A bonyhádi 11-es egyértelmű volt, kár ezen vitatkozni. Ott kellett volna a védőtök kapjon a sárga lap helyett egy pirosat.
2., A bólyi 11-es véleményes volt onnan nézve, ahol én álltam.
3., Ha egy csapat vezet 3:0-ra, az általában nem a szerencsének köszönhető, a Bóly-Bogád mérkőzésen aratott győzelmetek viszont annál inkább súrolja azt a kategóriát.
4., Ha ez komolytalan, akkor írj jobbat, biztosan azt is nagyon szívesen kirakják az NB3.hu-ra.
Szevasz.

Bocsánat, de a bejegyzéshez egyelőre nem lehet hozzászólni.