Alsóházi csapatok küzdelme

BeharangozóHódmezővásárhelyi FC, Várfürdő-Gyulai Termál FC 2010. szept. 3. 20:021

Vasárnap 16:30-kor két eddig nem túl jól szereplő együttes csap össze és próbálja megszerezni idei első győzelmét. A Hódmezővásárhely FC három vereséggel utolsó előtti, a Gyulai Termál FC pedig egy döntetlennel és egy vereséggel a HFC előtt a tizenharmadik.

Mindkét csapat nagyon gyengén kezdte a 2010/2011-es szezont, a mérlegük hajszál híján megegyezik, leszámítva hogy a fürdővárosiak egy meccsel kevesebbet tudhatnak a hátuk mögött. A gyulaiak a bajnokságot egy méretes zakóval indítottak, a Tököl vendégeként 4:0-ra veszítettek, majd a 2. fordulóban a Dabassal ikszeltek hazai pályán.
A vásárhelyieknek ezt a teljesítmény is alulmúlták, eddigi három meccsükből hármat elbuktak. A MÁV II. idegenben verte őket 1:2-re, majd a KITE-Szeged otthonából 2:0-ás fiaskóval tértek haza, legutóbb pedig az Újbudát fogadták, aminek egy 1:2-es vendég győzelem lett a vége. Érdekes megfigyelni hogy mindhárom találkozón két gólt kapott a hódmezővásárhelyi gárda, így – 4 (2 lőtt – 6 kapott találat) a gólkülönbségük, akárcsak a Termálnak, bár az utóbbi alakulat – ahogy már fentebb említettem – eggyel kevesebb mérkőzést játszott.

Ez az összecsapás akár fordulópont is lehet az egyik fél részére, hisz az esetleges három pont begyűjtésével új erőre kaphatnak, és kimászhatnak az egyre mélyülő gödörből.

Jánk István

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Még ez is érdekelhet:

1 hozzászólás

ASR - 2010. szeptember 4. szombat - 01:40

Simán nyerünk 1-2 góllal…

Bocsánat, de a bejegyzéshez egyelőre nem lehet hozzászólni.