Újabb rangadó a Duna-csoportban

BeharangozóDunaharaszti MTK, Lindab Törökbálinti TC 2010. aug. 27. 8:41

Ismét egy rangadó előtt áll a Törökbálint, ahol azt a Dunaharasztit fogadja, akikről igazán elmondható, hogy az évek során mumusa lett. Mondhatjuk ezt, hiszen az elmúlt években, akár a Pest megyei, akár az NBIII-as pontvadászatot nézzük, rendre jó, hajtós meccseket játszottak egymás ellen.

A DMTK felkészülése optimálisnak mondható,ám ezzel együtt rövidnek is hiszen, a Magyar Kupán, a Pest megyei Szuperkupában és az NBIII-as bajnokságban is vitézkednek.
Sorozatban 4 mérkőzést vívtak meg kapott gól nélkül: Jánoshida 6-0 (MK), Biatorbágy 3-0 (PMK Döntő), Csepel 5-0 (MK), Bicske 2-0 (NBIII).

Így a DMTK bejutott a Magyar Kupa 3. fordulójába, ahol az MTK II. csapata lesz az ellenfelük, Pest megye Bajnoka lettek immáron 3. alkalommal, illetve győzelemmel kezdték az NBIII-as küzdelmeket.

A csapatból meghatározó rutinos játékosok távoztak, ellenben a pótlásukat leginkább fiatal, képzett játékosok igazolásával oldották meg.

Távozott: Hégner Zoltán (Alsónémedi), Kajdácsi Imre (Alsónémedi), Gyűrű László (Újpest FC kölcsönből vissza), Koller Ákos (Pilisvörösvár), Gulyás Géza (csapat nélkül).

Érkezett: Bese Ádám, Graeser Dávid, Kaszai Gábor (mindhárom III. Kerületi TUE), Füzi Krisztián (ESMTK), Dunaveczky Attila (Tápiószecső), Grimm Ferenc (Taksony), Szűcs Tamás (Károlyi DSE-Tiszasziget), Riba Zoltán Dániel (Szigetszentmiklósi TK)

Csapatunkban Róza László a kiállítása miatt kapott 1 meccses eltiltását tölti, így ő nem áll Miskei Attila vezetőedző rendelkezésére, ellenben bemutakozhat egyik új igazolásunk, Lázár Zsolt.

(www.balintisport.hu)

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Még ez is érdekelhet:
Hozzászólások: