Döntetlen Egerben

ÖsszefoglalóBalmazújvárosi FC, Egri FC 2010. aug. 24. 13:263

A nem titkoltan bajnoki címre hajtó Egri FC a héten harmadik mérkőzésén harmadik győzelmére készült, ám a Balmazújváros ellen két pontot elhullajtott László István együttese.

A mintegy 250 néző előtt lejátszott Eger – Balmazújváros mérkőzés nagy iramban kezdődött, már a 12. percben gólt láthatott a nagyérdemű: Hamar kapott egy indítást a jobb oldalon, aki az érkező Kotula elé tálalt, ő pedig három méterről már nem hibázott. A hazaiak szemlátomást nem elégedtek meg az egygólos vezetéssel, a gólban aktívan részt vállaló Kotula és Hamar is szerezhetett volna újabb gólt, majd Bardi veszélyeztetett fejjel.

A szünet után Kotula ismét ziccert rontott, és ahogy lenni szokott, a kihagyott helyzet meg is bosszulta magát: a csereként beállt fiatal Mizsák egyenlített. A hazaiak innentől még inkább próbálták nyomás alá helyezni a vendégek kapuját, végig mezőnyfölényben játszottak, ám a balmazújvárosi védelem élén a remekül védő Barnával állta a sarat, és még ha a 78. percben Aranyos helyzeténél szerencséjük is volt, mindenképpen rászolgáltak az egy pontra.

Egri FC – Balmazújváros 1–1 (1–0)

Eger, 250 néző. V.: Dósa (Pap I., Holecska).

EGER: Illyés D. – Debreceni D., Káposzta P., Kiskapusi B., Szűcs D. – Romhányi, Busai, Vén – Hamar (Aranyos, 72.), Bardi (Kálmán, 64.), Kotula (Kéki, 88.). Szakmai igazgató: László István.

BALMAZÚJVÁROS: Barna L. – Szabó M. (Tóth Z., 59.), Kiss A., Holb T., Tornyai V. – Sárközi Sz. (Forgács G., 84.), Kónya M., Szűcs L., Kállai
G. – Murák K. (Mizsák R., 46.), Belényesi M. Edző: Szaláczi Tamás.

Gólszerző: Kotula L. (12.), ill. Mizsák R. (56.).

Sárga lap: Káposzta (51.), Sárközi Sz. (53.).

Hegedüs Csaba

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Még ez is érdekelhet:

3 hozzászólás

balmaz61 - 2010. augusztus 24. kedd - 15:45

A híradások újvárosi helyzetekről nem nagyon tesznek említést, pedig csak azokkal lehet (szerintem) rászolgálni a döntetlenre.
A hazaiaknak biztosan több volt, de azt hiszem, hogy az utolsónak a kihagyása például a mi fiatal csatárunk nevéhez fűződik. Ha jók az információim.

Karesz - 2010. augusztus 24. kedd - 21:00

Gratula Balmaznak. Egernek lesz még sok pofon! :)

sasa - 2010. augusztus 25. szerda - 09:06

Csak legyen is!!!!!!!!!!!!!!

Bocsánat, de a bejegyzéshez egyelőre nem lehet hozzászólni.