NTE 1866: Visnovics László helyét Koller Zoltán veszi át

KözleményNTE 1866-Horváth Méh 2010. aug. 6. 10:10

Az NTE 1866 csapatánál, amely a Dráva-csoport legutóbbi sorozatában a hatodik helyen végzett, szintén edzőváltásra került sor. A távozó Visnovics László helyét Koller Zoltán vette át, akinek az irányításával szintén megkezdte már a munkát a dél-zalai együttes.

Sőt, két felkészülési mérkőzést már játszott a csapat (Balatonlellén gól nélküli döntetlent, legutóbb pedig a ZTE U19-es csapatát 1-0-ra verték a kanizsaiak), amely alakulófélben van… Csepregi Tamás Pápára, Burucz Barna Bajára igazolt, Freischmied Roland pedig visszatér a PMFC-hez.
Az érkezési oldalon ott van a kapus Markek Tamás (ZTE II.), továbbá Kütsön András (ZTE II.) és Szelei László (Bagola), Budai Lajos pedig visszatér semjénházi kölcsönadásából.
- A távozók esetében részben lejárt a szerződésük vagy a kölcsönadásuk, illetve Csepregit elengedtük, hiszen nem tudtunk versenyezni a kérőivel – mondta érdeklődésünkre Kozma Lajos, az NTE 1866 szakosztály-vezetője. – A legnagyobb erősítés viszont az, hogy a keret fiatal magja együtt maradt.
Merthogy az NTE-nél is hasonló a képlet , mint a másik két zalai együttesnél: a saját utánpótlásból kívánják kiegészíteni a felnőtt keretet. Ennek szellemében Orbán Imre, Billege András, Antalics Levente és Berta Szilárd is az első csapattal edz.
Az NTE 1866 szerdán fogadja a Balatonlellét, vasárnap pedig a Fekete Szabolcs Emléktorna rendezője lesz 15 órától. Az NTE mellett a Miklósfa, a Semjénháza és a Bagola alkotja a mezőnyt, a találkozók 45 percesek lesznek.

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Még ez is érdekelhet:
Hozzászólások: