A felkészülés során először kapott ki a DMTK!

ÖsszefoglalóDunaharaszti MTK 2010. aug. 6. 8:35

Lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését Pesterzsébeten a DMTK csapata. Igazi presztízscsata volt ez, hiszen a két klub a Duna-csoport bajnokságában is találkozik majd egymással. Jó kis erőpróba az idény megkezdése előtt...

DMTK: Szappanos Péter, Rétsági Ákos, Bese Ádám, Hajba László, Riba Zoltán Dániel (Kaszai Gábor 46.p), Kovacsik Tibor (Grimm Ferenc 68.p), Wágner András Gusztáv (Szűcs Tamás 71.p), Szemán Lajos, Füzi Krisztián (Lakatos Zsolt 53.p), Dabasi Károly (Dunaveczky Attila 60.p), Varga Csaba

Agresszívan kezdtek az együttesek, érezték, aki az első gólt szerzi, az nagy előnyre tehet szert. A DMTK volt a kezdeményezőbb, ellenfelünk átadta a területet, kontrákra apelláltak. A 10. percben, 26 méterről, középről végezhettünk el szabadrúgást. A labda mögé Bese Ádám állt, ám lövése a kapus kezében landolt.

Az ellenakció is veszélyesre sikeredett. Jobb oldali beadás után, nem sokkal fejelt a kapunk fölé, az erzsébeti támadó.

Jöttek a helyzetek sorban, mindenki hajtott a pályán. Riba Zoltán Dániel passzolt Dabasi Károlynak a bal szélen. Ő Varga Csaba elé gurított, de csatárunk az oldalhálóba helyezett.

A gyors adok-kapok után, hosszú időre leragadtak a fiúk a középpályán. Ezalatt, két “támadáskája” az ESMTK-nak volt, de az egyik Hajba László, a másik Riba Dániel remek közbelépésének köszönhetően kerülte el a kapunkat.

A 34. percben Szemán Lajos ívelhetett középre egy szabálytalanság után. A tekeredő labdát egy védő csúsztatta meg a saját kapuja felé, ám pechjünkre mellé repült.

Kiegyenlített volt a játék…

A második játékrész elejére az öltözőben ragadt csapatunk. Rögvest a kezdés után Szappanos bravúrjára volt szükség, ám a megítélt szögletrúgás végén, csak megszületett az első találat. A védőinkről kipattanó játékszert, Nagy Gábor, 17 méterről, a lábak között lőtte a hálónkba. 1-0!

Felpörögtek a hazaiak és az egygólos hátrány megőrzéséhez Szappanos védései kellettek. Háromszor is ziccert hárított. Nem sokkal később Kaszai próbálkozott a bal oldalról, de 10 méterről leadott lövése a kapu fölé szállt.

A következő akciónk egy Szemán-Varga kényszerítő utáni Varga próbálkozással zárult. Ez is csak centikkel ment mellé.

Az 56. percben 18 méterről jutott szabadrúgáshoz ellenfelünk. Dobray védhetetlenül vágta a labdát a léc alá. 2-0!

Ezután is futószalagon jöttek a haraszti ziccerek, ám ezúttal mind kimaradt. Előbb Varga gurításába állt bele védője, majd Wágner fejelt mellé.

Újból Varga kísérletezett, de 20 méteres bombája ismét mellé ment. Szerencsénk sem volt…

A 72. percben Szűcs Tamás indításából Kaszai Gábor lépett meg a jobb oldalon és remekül emelt be, azonban a középen érkező Varga Csaba fölé bólintott.

Kisvártatva Szemán Lajos lőhetett 17 méterről, de az erzsébeti egyes remek napot fogott ki, megint védett…

A mérkőzés végén még Szemán szöglete után alakult ki veszély, ám Bese hiába húzta jól középre a labdát a hosszú oldalról, Dunaveczky Attila fölé fejelt.

A végeredmény 2-0! Olyan mérkőzés volt ez, ahol mindkét csapat becsülettel küzdött, de míg az ESMTK két helyzetet értékesített, mi mindent kihagytunk. Remek, hajtós ütközet volt, és a végén a szerencsésebbik együttes örülhetett. Ettől a vereségtől függetlenül elmondhatjuk, hogy kiváló felkészülésen van túl a társaság, így önbizalommal telve várhatjuk a jövő hét vasárnapi, Jánoshida elleni Magyar Kupa találkozót.

(www.dmtklabdarugas.hunsport.hu)

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Még ez is érdekelhet:
  Címkék:
Hozzászólások: