Balmazújváros: cél az előrelépés
HírBalmazújvárosi FC 2010. júl. 29. 12:006
Az elmúlt bajnokságban negyedik helyen végzett csapatunk július 6.-án kezdte meg felkészülését a bajnoki szezonra. Szalánczi Tamás irányításával komoly alapozást végeztek, s végeznek még most is a játékosaink.
Edzőmérkőzésünk eddig három volt.
07.17. Nagyiván (megyei I) – Balmazújváros 3-0
07.20. Tiszaújváros (NB III) – Balmazújváros 2-1
07.24. Balmazújváros – Hajdúböszörmény (NB II) 6-2
A keretből ketten távoztak. Radnai György (Vecsés)és Varga Mihály (Hajdúböszörmény) az NB II-ben folytatja pályafutását, melyhez sok sikert kívánunk.
A távozók mellett azért voltak érkezők is. Eddig a csatárposzt volt csapatunk „achilles sarka”, ahova most sikerült leigazolnunk Belényesi Miklóst (1983), akinek már komoly NB I-es múltja (DVSC, Nyíregyháza, Diósgyőr, Paks) van. Az elmúlt őszön az NB II-es bajnok Szolnoknak volt alapembere, a tavaszt pedig Ausztriában, alacsonyabb osztályban játszotta végig. Az érmihályfalvai származású fiatalember újvárosi kötődéssel is rendelkezik. Korábbi csapatainál a kapus poszt kivételével mindenhol futballozott, de nálunk egyértelműen támadó lesz. A Hajdúböszörmény ellen mutatkozott be az újvárosi színekben, ahol az egy félidő alatt elért három gólja és remek játéka, nem véletlenül tölt el bennünket bizakodással.
Németh Ádám (1987) védő- középpályás. A Lokinál végigjárta a ranglétrát, s az NB II-es DVSC-DEAC-ig jutott, valamint a „nagyok” között két ligakupa mérkőzésen kapott lehetőséget. Volt egy komoly sérülése, majd egy félévet Angliában dolgozott, s nálunk bő két hete edz. Szépreményű futballista, de újra „fel kell építeni”, s így az első bajnoki fordulókban még nem számíthatunk a játékára.
Fekete Róbert (1971) kapus. Ő sokáig védte az NB I-es Loki kapuját is, hozzánk most a megye I. osztályú Nagyhegyesről érkezett. Rá a kapusaink edzésében is komoly szerep hárul.
Csapatunk fiatal, fejlődőképes, jó közösség. Szalánczi Tamás edzővel már második éve dolgoznak együtt a srácok, s a színvonalas, jó körülmények között végzett munkának egyre inkább látszik az eredménye. Persze, ennek az igazi próbája majd a bajnokság lesz.
De azt hiszem, hogy az előrelépés, vagyis a dobogó elérése nem irreális cél.
(Balmaz61)

6 hozzászólás
Tegnapi eredmény:
Balmazújváros- Hajdúszoboszló (NB III Tisza) 5-0
Akkor lesz gol balfasz lesz gol . Eger, Putnok ,Heves mellett labdába nem rugtok.
Szivacs öcsém nagy a szád majd meglátjuk.
A putnoki partjelzőnek szivacs lett fedőneve. Igaz, ez rövidebb, és helyesírási hibát is kevesebbet lehet elkövetni benne.
Szivacs haver majd csak lesel amikor az újbol összeverbuvált eger, idén sírva fog lemenni a pályáról amikor a balmaziakkal találkoznak…… ha lekenik a bírókat (!!megint!!) sem fog sok babér teremni számukra ellenünk !!!! Ezt jobb lesz ha eszedbe vésed már ha van neked olyan……
HAJRÁ ÚJVÁROS!!!!!!!!!!
Bocsánat, de a bejegyzéshez egyelőre nem lehet hozzászólni.