Bajai LSE: Alakulóban a csapat!

KözleményBajai LSE 2010. júl. 19. 10:05

Az NB II-be feljutó BLSE-Kalo-MÉH felnőtt csapata július 1.-én kezdte meg a felkészülést az augusztus közepén rajtoló bajnokságra. A gárda élére új trénert, Bognár Györgyöt nevezték ki, aki az első néhány napot a keret megismerésével töltötte. Ezeken a tréningeken nagy részt játék szerepelt a programban, az itt nyújtott teljesítménnyel kellett meggyőzni a szakvezetőt.

A csapat azóta túl van az első felkészülési mérkőzésén is. Csütörtökön a szintén második vonalban szereplő Kaposvölgye otthonában 2-1-re nyerni tudott a BLSE. A felek 3×35 percet töltöttek a pályán, az alap csapaton túl a fiatalok is lehetőséget kaptak. Bognár György a találkozó után elmondta: a küzdöszellemmel elégedett volt, de játékban még fejlődni kell.

A játékoskeretben is nagyobb mozgás történt. A tavaszi csapatból Krajnc, Kohány és Vasas munkáját megköszönte a vezetőség, rájuk nem számítanak az új bajnokságban. Zsók, Vincze és Csengő sorsa még kérdéses.

Megegyezett viszont a régi csapatból a vezetőkkel Rozsi József, Herbert Roland, Csoknyai Balázs, Lógó Zsolt, Nagy Előd, Szabó Norbert, Szabó Krisztián és Márton Erik, így ők ősztől is a BLSE szerelését viselhetik.

Új fiúk is akadnak a keretben. Villám Balázs a Vasas csapatától érkezett és a jobb oldali védő poszton lesz bevethető. Szintén a Vasastól jött Bajára Varga Zoltán, aki a bal oldalon érzi otthon magát. Burucz Balázs az NB III-as Nagykanizsától érkezett, ő az egymás elleni mérkőzésekről lehet ismerős a bajai szurkolóknak. Kurucsai Milán belső védő korábban a Kecskemét csapatát is erősítette, a tavaszi szezont Soltvadkerten töltötte. Csanádi Péter és Balázs Richárd egyformán a III. Kerület csapatától jöttek Bajára, előbbi védő, utóbbi támadó poszton bevethető. Ugyancsak csatár Kormos László, aki az előző szezonban Vecsésen szerepelt, míg egy ismerős arc is van az érkezők között, Frőhlich Roland az Érd együttesétől tért vissza Bajára.

A keret lassan kialakul, a felkészülési mérkőzéseken pedig az összekovácsolódás lesz a feladat. Szerdán a fiatalabbak 16 órától a Bonyháddal találkoznak, míg a többiek 18 órától a Szekszárddal mérkőznek. Mindkét összecsapást a Vasváriban rendezik, melyekre várjuk a szurkolókat!

(www.blse.hu)

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: