MSE: újra elmaradt a kiugró teljesítmény
HírMonori SE 2010. júl. 17. 10:33
A Monori SE csapata 30 pontot gyűjtött a bajnokságban, és ezzel a tabella 8. helyén zárta az Alföld-csoportot. Gyengén kezdte a csapat a bajnokságot. A szezon első felében lejátszott 12 mérkőzéséből 7-et elveszített az együttes és 3 döntetlen mellett csupán 2 alkalommal tudta begyűjteni a győzelemért járó 3 pontot az ősz folyamán.
A bajnokság felét tehát a 13. helyén zárta a csapat megszerzett 9 pontja alapján. A tavaszi szezon során pozitívabb teljesítményt mutatott a Monor és ez pontjai számában is megmutatkozott. A bajnokság második szakaszában a csapat 6 győzelmet aratott 3 veresége és 3 döntetlen mérkőzése mellett, így javított az őszi szezonban produkált teljesítményén. A Monor SE a 2009/2010 es bajnokságot 30 pontjával a tabella 8. helyén zárta.
A bajnokság során otthonában teljesített jobban a csapat, és 8 győzelméből 6 sikerét hazai környezetben aratta. Idegenben rosszabbul teljesített a Monor az idén, és 12 vendég mérkőzéséből csupán 2-őt tudott megnyerni 7 sikertelen meccs mellett. A csapat 6 döntetlen eredményű fordulót zárt a szezonban és az ezzel járó 6 pontját 3 hazai és 3 vendég szereplés során gyűjtötte be.
Legnagyobb gólkülönbégű győzelmét a csapat a bajnokság során a HFC ellen aratta a 10. fordulóban. Akkor a Monori SE hazai pályán verte 3-0 arányban a vendég együttest. A csapat figyelt rá a szezon során, hogy ne fusson bele nagy zakóba így legnagyobb vereségüket a 2. fordulóban a Vasas ellen szenvedték el. Akkor a vendég színekben játszó Monori csapat 2-2 es döntetlen félidő után 4-2 arányú vereséget szenvedett a házigazda ellen.
A Monori SE csapata 33 gólt lőtt a bajnokság során, ellenük pedig 31 alkalommal talált be az ellenfél.
