Négy helyezést javítva, a negyedik helyen zárta a szezont a Szalánczi – alakulat
A Balmazújvárosi FC felnőtt labdarúgó csapata az NBIII. Mátra csoportjának 2009-2010-es idényében, remek tavaszi teljesítményének köszönhetően, a negyedik helyezést szerezte meg a bajnoki tabellán. A sikeres szereplés részleteiről Szalánczi Tamás, a gárda vezetőedzője tájékoztatja Olvasóinkat.
Hogyan sikerült a csapat felkészülése, és mennyire valósultak meg az átigazolási tervek?
Nagyon jó körülmények között készülhettünk és a nyolchetes alapozást követő edzőmérkőzéseket figyelembe véve, sikeresnek mondható a felkészülésünk. Rossz szájízt azok az események jelentettek számunkra, hogy az utolsó két felkészülési találkozón két játékosunk is megsérült (Sárközi Szabolcs egy hónapot, míg Kállai Gábor szinte a teljes tavaszi idényt kihagyta). Örömteli esemény volt, hogy az átigazolási időszak utolsó napjaiban sikerült leigazolni Kónya Márkot és Szűcs Lászlót, akiknek azonnal sikerült beépülniük a csapat szerkezetébe.
Változott ezáltal a bajnoki célkitűzés?
A számszerű célkitűzés nem változott (1-10 helyezés), de lehetett érezni a csapaton és a teljesítményen, hogy merészebb terveink is lehetnek.
Hogyan értékelnéd a tavaszi szezon első mérkőzéseit?
Az első öt fordulóban a teljesítményünk megfelelőnek mondható, de még mindig hiányzott a gárdából a győzni tudás. Ezeken a mérkőzéseken olyan ellenfeleink voltak, akik a tabella első feléhez tartoznak.
Milyen tényezőknek köszönhető a tavasz második felében nyújtott kitűnő szereplés?
Úgy érzem a következő mérkőzéseken nagyon jó szemlélet alakult ki a csapatnál, és ekkorra érett össze igazán a keret. Az utolsó nyolc találkozóból hetet megnyertünk és a gólkülönbségünk is impozáns volt (24-9). Úgy érzem a csapat megítélése, ezáltal jobb lett, úgy a szakmában, mind a lelkes szurkolótáborunk körében, ami hozzásegített minket a jó szerepléshez. A győzelem, a sikerélmény jobban motiválja a játékosokat, és emiatt lett egy egészséges önbizalmunk.
Nagyon fontos tény, hogy Balmazújvárosban jó körülmények között tud készülni a csapat. A klub vezetése nyugodt légkört tud biztosítani, ami a mai labdarúgásban nagyon nagy dolog.
Minek köszönhető, hogy míg az őszi idényben két játékos szerezte a góljaink nagy többségét, addig a tavaszi idény végére tizenhárman örülhettek bajnoki találatnak?
Ez a tény is alátámasztja a szemléletváltást, hiszen a mai modern labdarúgás egyik alapfeltétele, hogy nem szorítkozik egy-két szervező játékosra, hanem megpróbáltuk elérni, hogy az a játékos szervez, akinél a labda van. Nagyon fontos, hogy labdavesztésnél egyből, már az ellenfél térfelén megpróbáljuk visszaszerezni a játékszert, így minden játékos kiveszi a részét a védekezésből is. Ezek a tényezők is erősítik a játékos egyéniségét, és így nem határolódik be a játéka, és jobban kibontakozik a tudása a pályán.
Milyen tervekkel kezditek majd el a következő idényt?
A jövőt még pontosan nem tudjuk, de én személy szerint nem szeretnék megelégedni a negyedik helyezéssel, és szeretném, ha a gárda tovább fejlődne. Elindultunk egy úton, amit szeretnénk folytatni. Viszont sok mindentől függ a jövő (csoportbeosztás, játékos vándorlás, sérülések).
Bodnár László
Forrás: Balmazújváros közszolgálati lap
