Márki Dénes: megérdemelt győzelem
BlogMárki Dénes 2010. márc. 11. 11:53
Márki Dénes, az Érdi VSE fiatal (Duna-csoport válogatott) középpályása számol be blogjegyzetében a Pénzügyőr ellen 3-0 arányban megnyert bajnoki mérkőzés tapasztalatairól.
Az időjárási körülményeknek köszönhetően a pályánk nem volt kimondottan jónak nevezhető, és ez sajnos meg is látszott a hétvégi mérkőzésen. A találkozó elején nagy volt a puhatolózás, az első helyzet a vendég csapat előtt adódott, utána azonban két pontrúgást követően megszereztük a vezetést. A félidei állás 2-0 volt a javunkra, ami szerintem megérdemelt volt. Mi voltunk a kezdeményezőbbek, bár a játék nem volt tökéletes. A második félidőben sem változott a játék képe, egy kényszerítő végén megszereztük a harmadik gólunkat, ezzel végleg eldöntöttük a három pont sorsát. A mérkőzés irama nem volt túlzottan nagy, inkább közepesnek mondanám. Összességében szerintem teljesen megérdemelten nyertünk.
(Márki Dénes)
