Felcsúti U18-asokat vert kezdésként a Várpalota

HírMORELLO.HU Várpalotai BSK 2012. jan. 27. 19:50 0

Győzelemmel kezdte a tavaszi idényre való felkészülést a Várpalota BSK. A Bakony-csoport utolsó előtti helyén álló együttes a Puskás Ferenc Akadémia U18-as csapatát győzte le 2-1-re.

Öröm Vásárhelyen: Varga Máté felépült!

HírHódmezővásárhelyi FC 2012. jan. 27. 18:36 1

Az Alföld-csoport 11. helyén álló Hódmezővásárhely középpályása, Varga Máté úgy tűnik, felépült november 13-án összeszedett sérüléséből, és akár már csapata következő, Mindszent elleni edzőmérkőzésén visszatérhet a pályára.

A Hajdúböszörménytől igazolhat játékost a Várda

HírHajdúböszörményi TE, Várda SE Kisvárda 2012. jan. 27. 12:51 2

Nem töltik tétlenül az időt a Várda együttesénél. A napokban már beszámoltunk arról, hogy Mező Ádám hosszabbított a szabolcsi együttessel és bár Deme Béla személyében támadót is igazoltak már Tisza-csoportban szereplő együtteshez, ettől függetlenül egy játékost még szeretnének szerződtetni a kisvárdai alakulat vezetői.

Befejezi pályafutását a Makó védője

HírMakói FC 2012. jan. 27. 11:44 0

Befejezi pályafutását a Makói FC 25 éves védője, Béres Róbert. A labdarúgó újra súlyos sérülést szenvedett, így a visszavonulás mellett döntött.

NB III-as szinten kiemelkedő játékosokat igazolt a Törökbálint

ÉrtékelésTörökbálinti TC 2012. jan. 27. 10:57 0

Jól erősített a Törökbálinti TC, legalábbis Sebők Vilmos, a csapat vezetőedzője szerint. A TTC a téli átigazolási szünetben eddig öt futballistát igazolt, szinte minden szekcióba érkezett labdarúgó.

Rugdosódás: Erős féltette csapatát, Sebők szerint nem történt semmi

HírMonori SE, Törökbálinti TC 2012. jan. 26. 17:08 9

Tegnap, szerdán délután felkészülési mérkőzésen találkozott a Törökbálinti TC csapata a Monor SE együttesével. A találkozó még a 90. perc előtt véget ért, mivel Erős Károly úgy vélte, jobb ha csapata lejön a pályáról.

Akár bajnoki is lehetett volna

HírFC Tiszaújváros, Hajdúböszörményi TE 2012. jan. 26. 12:30 0

Szerdán délután a szintén harmadosztályú Hajdúböszörmény ellen lejátszotta első felkészülési mérkőzését a Tiszaújváros csapata. A jó színvonalú mérkőzésen egy gólos hazai győzelem született a sportszerű és szívós böszörményiek ellen.








Fotosokk: A szarvasi keménymag